Nekem egy rozsdás szeg is művészet. Hát neked?

A minap majdnem arról kellett vitáznom a fészen, mi is a művészet. Hát tudom én? Olyan ez nekem, mint a “szép” fogalma Immanuel Kanttól: “Szép az, ami érdek nélkül tetszik”. Ráadásul mivel minden viszonyítás kérdése, nem látom értelmét annak, hogy valós tudás/ismeret/szakértelem nélkül belebonyolódjunk egy eszmefuttatásba a művészetek kapcsán. Most sem ez a cél.

Nem mellesleg nem is létezik a művészetre egyöntetű definíció (hogyan is lehetne?), hiszen ahogy korunk lexikona is írja, “(…) A művészet általánosan elfogadott meghatározás szerint „a valóság visszatükrözése” a művész látásmódján átszűrve.(…)”

Ergo mindenki azt tekint műalkotásnak, amit akar.

WC a kiállítóteremben

Emlékszem, amikor először találkoztam Marcel Ducham pisszoárjával (Az alkotás címe: Forrás), én is csak nevettem. 11 éves voltam és a rajzkönyvünkben volt egy fénykép erről az ominózus darabról. Nem értettem, mi ebben a művészet, de lássuk be, azt sem tudhattam igazán, mi maga a művészet. Mert az tényleg valami olyan megfoghatatlan „dolog”,

amely érzéseket kelt bennünk,
amelyhez ugyanakkor hozzáértés, szakértelem kell, és
amelyhez nincs mindenkinek látásmódja, affenitása pedig pláne nem.

De akkor mégis milyen alapon kiáltjuk ki egy alkotásról, hogy „Hű meg ha!” Ki az, aki kijelentheti valamiről, hogy művészet? És milyen területeken?

Szerintem minden művészet

Csak azon múlik, hogyan nézzük. Korábban mindent művészetként tartottak számon, ami az emberi alkotással, magas szintű gondolkodással összfügghetett. Művészet volt az asztrológia, de a retorika is. Művészetnek tekintették a geometriát, ugyanakkor a zenét is. Tudod, septem artes mechanicae és septem artes liberales. (Gyerekként annyira tetszett ez a két kifejezés, mint Kant fenti idézete, és addig gyakoroltam őket, amíg meg nem bírtam jegyezni. Neked is vannak ilyen bolond becsípődéseid?)

Ma azonban a köznyelv mindezt leszűkíti, pedig az én szememben minden (érstd tényleg minden) művészet lehet. Mert nekem a művészet továbbra is alkotás: a természet alkotásai, az emberek alkotásai, a “véletlenek” alkotásai.

Ugye, neked is tetszik egy szélfújta pitypang látványa a lemenő nap fényében? Nekem ugyanennyire tud tetszeni egy rozsdás szeg is valamilyen takarófólia szakadásában, egy csiga nyoma az aszfalton, vagy akár saját magam Mephisto-álarcban a gyerek stoptábláján keresztül lefényképezve (ezt a fotót itt találod).

Úgy hiszem, ha nyitottak vagyunk a látásra, sok mindent észrevehetünk és ezáltal sok minden hathat ránk.

Hogy épp felforgatja-e a gyomrunkat egy Alföldi-rendezés,
hogy frászt kapunk-e a szabadversektől,
hogy sikítva kapcsoljuk-e ki a gépet egy diszkózene hallatán,

az csak azon múlik, mennyire vagyunk be- és elfogadók, milyen a stílusunk, mi áll hozzánk közelebb.

Művészet a vállalkozásodban

Én a munkát nézem a művészetekben, a törekvést, a célt, és hagyom, hogy azok hassanak rám. Ha viszont valami nem tetszik, simán továbbállok szívszélhűdés nélkül. Attól az még másnak lehet ugyanakkora élmény, mint nekem például egy zseniális haiku.

Úgy gondolom, a művészetekre sem szabadna úgy tekintenünk, hogy fekete vagy fehér. (Naná!) Ahogy a saját alkotásainkra, munkánkra, termékeinkre, szolgáltatásainkra sem. Meg kell értenünk, hogy nem tetszhet mindenkinek az, amit csinálunk, és ez így is van jól. Ha minden egyes ember egyformán rajongana értünk, akkor egyrészt holt unalmas lenne az élet, másrészt hazug. Ezt pedig nem akarhatjuk.

Gondold át hát alaposan, kinek is alkotsz, szolgáltatsz, írsz. És tedd azt úgy, hogy te mindvégig magadat, a vállalkozásodat képviseled. Akkor is, ha a szó mai értelmében vett művészettel foglalkozol, akkor is, ha nem.

Zárszóként pedig csak egy kis érdekesség arról a bizonyos WC-ről:

„1917-ben Marcel Duchamp a Független Művészek Társasága New York-i kiállítására beadta Forrás című művét. Az alkotást a zsűri elutasította, az eredeti darab elveszett. 1964-ben Duchamp nyolc darab másolatot készített a műből. Ezek egyikét 1999-ben a Sotheby’s New York-i árverésén 1.762.500 dollárért (kereken 470 millió forint) vette meg egy műgyűjtő. 2004 decemberében egy felmérés során pedig ötszáz brit művész, művészettörténész, múzeumi kurátor, kritikus és galériatulajdonos a modern művészetre a legnagyobb hatást gyakorolt alkotásként a Forrást szavazta az első helyre.”

#freeSZFE